Előbb-utóbb mindenki programozó lesz? Így alakítja át az AI a munkánkat

Előbb-utóbb mindenki programozó lesz? Így alakítja át az AI a munkánkat

Nem az a fő kérdés, hogy az AI transzformáció milyen változtatásokat igényel a vállalatoktól, hanem hogy ezt az átalakulást ki fogja végrehajtani. A folyamat sokkal gyorsabban valósul meg, ha az nem kizárólag az IT-szakemberekre támaszkodik, hanem a vállalatok egyéb részlegein is egyre több munkatárs egyfajta programozóvá válik az AI-megoldások alkalmazásával – mondta Thomas Davenport, a Babson College professzora a Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezett, AI Transformation című nemzetközi konferencián, amelyet a hazai felsőoktatási intézmény a Hongkongi Kínai Egyetem Sencseni Kutatóintézetével közösen szervezett meg. A konferencia az első jelentős eredménye volt annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet március elején kötött meg a Corvinus és a Sencseni Kutatóintézet. A megállapodás egyik fő célja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudásmegosztásra irányul, amely a hallgatók és kutatók cseréjén keresztül nemcsak az akadémiai szféra, hanem inkubációs megoldások révén startup vállalkozások számára is nyitott.

Miben hasonlít a McDonald's és az Uber? Meglepő válasz érkezett

Miben hasonlít a McDonald's és az Uber? Meglepő válasz érkezett

A világgazdaság új realitásai – például a globalizáció lassulása, a gazdasági nacionalizmus térnyerése, a digitális technológiák megjelenése, a fenntarthatósági és klímakérdések középpontba kerülése – kiegészülve a Covid és az ukrajnai háború okozta bizonytalan üzleti környezettel jelentős alkalmazkodási kényszert okoznak a multinacionális vállalatok számára. Ez az international business (nemzetközi gazdálkodás) tudományterület tudósai számára is számos új kutatási kérdést vet fel – hangzott el a Nemzetközi Üzleti Akadémia (Academy of International Business – AIB) közép- és kelet-európai tagozatának X. éves konferenciáján, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem szervezett meg.

Miért éri meg továbbtanulni egy cégvezetőnek? Erről szól az MBA 2024-ben

Miért éri meg továbbtanulni egy cégvezetőnek? Erről szól az MBA 2024-ben

Továbbra is az oktatási piac sztárjai az MBA (Master of Business Administration) képzések: az erős nemzetközi versenyben a magyar szereplők is jól teljesítenek. A Budapesti Corvinus Egyetemen 25 éve indították az első MBA képzéseket, amikkel elsősorban olyan közép- és felsővezetőket céloznak, akik karrierjük építésén túl üzleti látásmódjukat, cégvezetői, stratégiai gondolkodásukat szeretnék fejleszteni. Az executive MBA képzések lehetőségeiről és a gyakorlati megközelítésről kérdezte a Portfolio Toarniczky Andrea szakfelelőst, a képzés vezetőjét és Lajtos Zoltánt, a Grundfos szivattyúgyártó kutatás-fejlesztési igazgatóját, a képzés egyik mentorát és alumniját.

A mesterséges intelligencia teljesen átalakítja a felsőoktatást – és nem feltétlen jó irányba

A mesterséges intelligencia teljesen átalakítja a felsőoktatást – és nem feltétlen jó irányba

Az elmúlt 900 évben alig változott valamit az egyetemi oktatás formája. A domináns elem a mai napig is a frontális oktatás: a professzor kiáll a hallgatók kisebb-nagyobb csoportja elé és előadja, amit a tárgyról tudni lehet és érdemes. Nyilván, ami ilyen hosszú ideig fennmarad, az valamilyen szempontból hatékony, akár az erőforrásokat nézzük (prof ideje), akár a kimenetet (hallgatók tudása). Az elmúlt 20 évben azonban megmozdult valami, ami egyre erőteljesebben kérdőjelezi meg a status quo-t.

Nobel-díjas közgazdászok tartottak előadást a Budapesti Corvinus Egyetemen

Nobel-díjas közgazdászok tartottak előadást a Budapesti Corvinus Egyetemen

Két héttel ezelőtt rendezték meg a Budapesti Corvinus Egyetemen a 2024 Conference on Mechanism and Institution Design nevű konferenciát, amin mintegy 300 kutató vett részt a világ minden tájáról. Az első napon Vincent Crawford professzor 75. születésnapja alkalmából volt diákjai – Alex Teytelboym, Madarász Kristóf és Nagore Iriberri – tartottak előadást munkásságának legfontosabb eredményeiről, majd a végén Crawford professzor is előadott. Másnap Paul Milgrom beszélt a spektrumok és vízhasználati jogok aukciójáról, aki 2020-ban kapott közgazdásági Nobel díjat az aukciók témakörében. Harmadnap a 2012-es Nobel díjas Alvin Roth előadása a piactervezés etikai kérdéseiről szólt. A konferencia negyedik napján az előadó Tardos Éva volt, a Cornell University számítástudományi professzora, számos matematikai díj kitüntetettje (2006 Dantzig Prize, 2012 Gödel Prize, 2017 EATCS Award, 2019 Neumann Medal). Tardos tanulási modellek elméletéről és gyakorlati alkalmazásairól beszélt a forgalomirányítás és az algoritmikus aukciók témakörében. A konferencia utolsó plenáris előadását Roger Myerson, 2007-es közgazdász Nobel díjas tartotta online egy mechanizmustervezési témában. Beszámoló a konferencia főszervezőjétől, Biró Pétertől.

Új rektor jön a Corvinus Egyetem élére

Új rektor jön a Corvinus Egyetem élére

Lezárult a Corvinus megújulási folyamatának első szakasza, új időszak kezdődik az egyetem életében. Kinevezését követően – várhatóan augusztus 1-től – Bruno van Pottelsberghe rektor veszi át az egyetem vezetését, az elnöki feladatokat is ellátva. Az elnöki pozíciót az elmúlt öt évben betöltő Anthony Radev eddigi elnök a fenntartó stratégiai tanácsadójaként folytatja munkáját - közölte a Corvinus Egyetem.

A kézműves sör forradalma: Budapest útja az oligopol piacból a kisüzemi sörfőzdék paradicsoma felé

A kézműves sör forradalma: Budapest útja az oligopol piacból a kisüzemi sörfőzdék paradicsoma felé

Az elmúlt három évtizedben a globális sörpiac jelentős átalakuláson ment keresztül. Az egykor néhány multinacionális vállalat által uralt iparág most a kézműves sör forradalmát éli, különösen Európában. Ez a forradalom, amelyet a mikro- és kézműves sörfőzdék robbanásszerű megjelenése jellemez, az egyes EU-országokban eltérő jogi keretek és fogyasztói preferenciák miatt változik.

Budapesten, világhírű oktatókkal kínál nemzetközi alternatívát a Corvinus

Budapesten, világhírű oktatókkal kínál nemzetközi alternatívát a Corvinus

A hallgatóknak ma már nem kell ahhoz külföldre költözniük, hogy megtapasztalják a multikulturalitást, hiszen Budapesten is van arra lehetőségük, hogy egy motiváló, aktív nemzetközi közösségben tanuljanak. "A hazai gazdasági egyetemeknek is fel kell ismerniük, hogy nem lehet külföldi kitekintés nélkül üzletet csinálni. A Corvinus a jövő munkavállalóinak, vállalkozóinak ezért úttörő módon itthon teremt nemzetközi környezetet" – hangsúlyozta a Portfolio-nak Fehér Péter, az egyetem nemzetközi vezetője.

Előbb lett világsiker, de most idehaza is megjelenik egy magyar gazdasági tankönyv

Előbb lett világsiker, de most idehaza is megjelenik egy magyar gazdasági tankönyv

A világ 30 országában, az Egyesült Állomoktól Ausztráliáig, Mexikótól Indiáig neves egyetemek használnak egy magyar közgazdászok által készített tankönyvet, amelyet idehaza eddig csak a szűk szakma ismert. A túlzás nélkül világsikernek mondható tananyag most végre megjelenik magyarul.

A nyelvünkbe van kódolva a siker: előbb leszel gazdag, ha ilyen nyelvet beszélsz?

A nyelvünkbe van kódolva a siker: előbb leszel gazdag, ha ilyen nyelvet beszélsz?

Az utóbbi évtized egyik érdekes eredménye az volt, hogy azon országokban, ahol olyan nyelvet beszélnek, amelyben a jelen idő használatával lehet a jövőre hivatkozni, magasabb a megtakarítási ráta, még akkor is, ha egyéb tényezőket, mint például a gazdasági fejlettség, az intézményi rendszer, és a kultúra, figyelembe vesznek. A nyelvi-megtakarítás hipotézise szerint ez azért van, mert azok, akik a jelen időt használják a jövőről szólva, közelebbinek érzik a jövőt és így inkább hajlandóak megtakarítani. Mi azt teszteltük, hogy ha valaki természetes módon a jelen időt használja a jövő idő helyett, amikor a jövőről beszél, akkor fontosabb-e számára a jövő (és emiatt akár többet is takarít meg). A várakozásainkkal ellentétben nem találtunk ilyen összefüggést.

A Corvinus-diploma 1,5-szer többet ér, mint más hasonló diplomák (Interjú)

A Corvinus-diploma 1,5-szer többet ér, mint más hasonló diplomák (Interjú)

Azt üzenjük a magyar fiataloknak, akiknek sok lehetősége van külföldre menni, hogy a Corvinus Egyetem egy valós alternatíva számukra, ahol nemzetközi környezetben tanulhatnak - fogalmazott a Portfolio-nak adott interjújában Szabó Lajos, az egyetem megbízott rektora, akivel arról is beszélgettünk, hogy ennek érdekében milyen lépéseket tettek. Tovább nőtt az intézmény vonzereje a felvételizők körében, a 10 legmagasabb pontszám közül 9 a Corvinusé volt legutóbb. A beszélgetés során szóba került, hogy a legnagyobb kihívás a mesterképzéseik átalakítása, közben hatékonyan alkalmazzák az akadémiai életpályamodellt, ami teljesítményalapú, differenciált béremelést ad az oktatóknak, és azt is elmondta, hogy ugyan az Erasmus-program keretében jelenleg vannak problémák, de ez az egyetemet nem befolyásolja. Előrevetítette a rektor, hogy dolgoznak azon, hogy átalakítsák a Fővám téri régi épület közösségi tereit.

Együttműködési megállapodást írt alá a Corvinus és a Market Építő Zrt.

Együttműködési megállapodást írt alá a Corvinus és a Market Építő Zrt.

Együttműködési megállapodást írt alá a Corvinus és a Market Építő Zrt. a vállalati és az akadémiai szféra együttműködésében rejlő szinergiák kihasználására. A stratégiai partnerség részeként a Market szenior menedzserei rendszeresen tartanak majd szakmai előadásokat, szemináriumokat saját vállalati működésükről, iparági példákról, fókuszba helyezve a projektmenedzsment- és vezetési ismereteket - tette közzé az egyetem.

Nyugdíjkorhatár-emelést, családi nyugdíjat javasol a Corvinus közgazdásza

Nyugdíjkorhatár-emelést, családi nyugdíjat javasol a Corvinus közgazdásza

Teljesítményalapú, egyszerűen követhető modellt dolgozott ki a Corvinus kutatója, német mintára. A gyermekvállalást jobban elismerné, a régi nyugdíjasok nem szakadnának le az frissnyugdíjasoktól, az özvegyi nyugdíj méltányosabbá válna. Mindehhez pedig a kassza nem igényelne több forrást - derül ki a Corvinus Egyetem közleményéből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.